Három tulajdonos, egy évtized - a Hunify sztori

Kevés vállalkozás éri meg az egy évtizedes életkort, még kevesebb példa van arra, hogy három szakember egy nemzetközi vállalatban eltöltött közös évek és munkák után az üzleti világban önállóan is sikeres csapatként működik. A Hunify tulajdonosai mindkét kategóriába beletartoznak, ráadásul a folyamatosan fejlődő cég ügyviteli feladatai mellett sem vesztették el közvetlen, gyakorlatias, de mégis professzionális hozzáállásukat. Interjú, múltidézés és jövőkép.

Szépen lassan közeledtek a tíz éves működéshez, ilyen fiatal cégalapító közül kevesen mondhatják el ugyanezt a vállalkozásról. Mi változott többet a “laborban”, a stratégia vagy ti magatok?

A stratégia, a környezet, és mi magunk is változtunk természetesen. A legtöbbet talán a stratégiánk, hiszen a céget egy konzumer termék sorozatgyártására és továbbfejlesztésére hoztuk létre majd a start-up világban képzeltük el a működésünket. Már az elején is kiderült,  hogy a start-upság helyett jobban áll nekünk az organikus növekedésen alapuló ipari vállalkozás. Az egyre komplexebb projektek hatására kialakult építkezésnek köszönhetően mára kizárólag ipari rendszereket fejlesztünk és gyártunk. Ezt oda tudnám visszavezetni, hogy már a kezdeti sikereinket is az ipari projektek adták, és, bár eleinte nem fókuszáltunk erre, rá kellett jönnünk, ezen a területen tudunk igazán alkotni, ebben érdemes fejlődnünk.

 

Az új irányoknak és fejlesztéseknek köszönhetően persze eközben mi magunk is változtunk. Komplex, korszerű rendszerek szállítása csak folyamatos szakmai fejlődés mellett lehetséges. Ez az önfejlesztés, az innovációk megismerése pedig a szakmai céljaink mellett az egyéni motivációinkban is maximálisan megjelenik. A szakmai fejlődés pedig a stratégiánkra is kihat, oda-vissza, kéz a kézben jár a kettő. 

A vállalati működés nagykönyvei szerint sok nehézség adódik, ha több tulajdonosa-vezetője van egy cégnek. Titeket az induláskor egy elég egyedi ötlet hozott össze - megmaradtak még ezek a közös motivációk, elképzelések?

Az egyediség, az egyedi ötletek projekt szinten továbbra is jellemzik a csapatot, különösen, ha egy speciális feladattal vagy megoldatlan problémával találkozunk. Ilyenkor jól jön, hogy a múltunkban jó pár évet K+F területen dolgoztunk mindannyian és könnyen inspiráljuk egymást. A cég ugyan még csak most lesz tíz éves, viszont mi lassacskán 20 éve együtt dolgozunk. A tulajdonosokkal nem csak kollégák, barátok is vagyunk, amit - rendszerint - minden konfliktus elé tudunk helyezni. Ez nagy stabilitást ad a mindennapokban és hosszabb távú tervekben is.

Az évek alatt továbbra is megmaradt, sőt, tovább is erősödött az igényünk a minőségre, valamint a vágy sem változott abban a tekintetben, hogy olyan projektekben szeretünk részt venni, ahol a végfelhasználó a nap végén örül a leszállított rendszernek és az valóban hasznára válik. Ez a szemlélet megvolt már a kezdetekben is, közös értékként meg is maradt, és ezt a szemléletet adjuk tovább a velünk együtt dolgozóknak is. Azért is tartom fontosnak kiemelni ezt az értékátadást, mert már most tudatosan dolgozunk a fiatal tehetségek bevonzásán és megtartásán, akiknek többek között a sok területet átfogó, komplex tevékenység a legfontosabb vonzerő.

Folyamatosan változik körülöttetek a gazdaság, ráadásul elég zajos piacon dolgoztok a kezdetek óta. Mi lehetett a siker kulcsa az induláskor?

Erre csak általánosságban van válaszom, hiszen a mérnökiroda fókusza jelentősen változott a korábban említett okok miatt. A start-up világban korán, még a 2000-es években szerzett tapasztalatokra támaszkodtunk: K+F területen dolgoztunk, a fejlesztett termékünk rögtön a tengerentúli piacon jelent meg, globálisan gondolkodtunk, gyorsan adaptáltuk az új technológiákat, széleskörű szoftveres és elektronikai ismeretünk volt, bele mertünk állni kockázatosabb projektekbe is. Amennyire mi láttuk, akkor ez a piacon ritka szemléletmódnak számított, és sikerült pár nagyon innovatív és ötletes projektet megvalósítanunk.

Emlékezzünk vissza, amikor itthon is elindult a közösségi finanszírozás boom, a tőkealapok stratégiát váltottak, ösztönözték a vállalkozó szellemű fiatalokat, hogy alapítsanak céget. Rengeteg projekt volt, kevés szabadúszóval és kis mérnökcsapattal. A környezet egyfelől nagyon kedvező volt, másfelől gyorsan szaturálódott: pár évbe sem telt, és mindenki kütyüzött vagy mobil appot fejlesztett. Ezek közül nem egy cég azóta nagyon szép íven jutott a csúcsra, és ma meghatározó szerepet töltenek be. Azóta is büszke vagyok rá - már akkor is az voltam -, hogy “együtt kezdtük”, csak más felé indultunk. Azt gondolom, hogy a sikerünk a szakmaiság és a tapasztalat együttes meglétében volt.

Hamar elhagytátok a startup gondolkodást, ahogy korábban is mondtad. Milyen változásokat jelentett ez számotokra?

A startup, illetve egyedi elektronika fejlesztés szektorában töltött első pár évünk napjai meg voltak számlálva. Az asztalunkon többet volt Beckhoff ipari számítógép, mint nyomtatott áramkör, az ügyfeleink többet használták a gép szót, mint a nyákot vagy az app-ot. Rá kellett jönnünk, hogy a kezdeti elképzelésünk a cégünkről, valamint a kommunikációnk sem fedik a működésünket és a szakmai erősségeinket sem. Ezen a ponton jött nagyon jól, hogy fiatal csapatként rugalmasan és nem kockázatkerülő módon álltunk a változáshoz.

A már említett számos sikeres mellékprojekt alatt ötvöztük az ipari elvárásokat modern szoftvertechnológiai és kommunikációs megoldásokkal. Továbbképeztük magunkat ipari hajtások és szabályozástechnika területén, gépbiztonság és ipari minőségbiztosítás területén. Nem csörgő-csattogó gyárakként tekintettünk az iparra a kezdetektől sem, hanem digitális, kommunikáló, komplex kiberfizikai rendszerként gondoltunk rá. Olyan technológiákat próbálgattunk az ipari rendszerekkel ötvözni, ami szerintünk a jövőbe mutatott, de kevésbé volt elterjedt. 

Hiába léteztek felhő alapú IT rendszerek vagy vezeték nélkül kommunikáló eszközök, az ipar lassan éri utol a technológiai újításokat. A szoftvertechnológia is egyre nagyobb szerepet kap az iparban manapság, így nem elegendő jó mechanikával bíró gépet gyártani, a legkorszerűbb digitális technológiákkal is illik felszerelni őket. Gondoljunk csak a helyét és terét kereső mesterséges intelligenciára. 

Mi a siker kulcsa? Talán az, hogy a legmodernebb rendszerekhez szükséges szakmai, technológiai tudás valamint tapasztalat már adott a mi cégünknél. Ezeket lassan évtizedek óta követjük, teszteljük és igazítjuk az iparhoz. A tudásszomj nem változott az évek alatt, így a sikerünk kulcsa sem. 

Sokszor hallottam tőletek, és fel is vállaljátok, hogy nem konkurensekben, hanem együttműködő partnerekben, ökoszisztémában gondolkoztok. Mit jelent ez pontosan, és mennyire fogadják el mások ezt a látásmódot?

Ez a gondolat nagyon sok mindent jelent számunkra és igazából úgy szól, hogy nekünk nincsenek versenytársaink, csak vevőink és partnereink. Az oka kezdetekben nagyon egyszerű volt, ugyanis a COVID előtt magas fordulaton pörgő piacon nem csak vevőinknek, hanem sokszor a klasszikus versenytársaknak is szüksége volt külső erőforrás bevonására a nagyszámú projekt miatt. Gyakran dolgoztunk együtt másokkal egy-egy nagyobb projekt kapcsán. Ezért is és személyiségünkből adódóan is szeretünk jóban lenni és ismerkedni hasonló szakmai területen működő cégekkel. Azt gondolom tévút ezt nem lehetőségként felfogni, hiszen a tapasztalatcsere és egymástól tanulás a közös munkák során többször terelt minket a megfelelő irányba, aminek később pozitív hozadéka volt. 

Az elmúlt időszakban ez a gondolatmenet kiegészült egy technológiai partnerség gondolatával. Például nekünk nem célunk se a gépészetbe mélyen beletanulni, se a mobil eszközök magas szintű programozásába. Egy általános tudásunk van ezen a területen is, egyszerűbb feladatokat meg tudunk oldani, de elmélyedni az ipari elektronika és ipari szoftverek valamint gyártástámogató szoftverek területén tudunk. Némely projekt komplexitásban túlmutat rajtunk. Ilyenkor az ember vagy meghátrál vagy partnereket keres, ahol elengedhetetlen a bizalom.

Egy szakmai ökoszisztéma lényege, hogy az egyes elemei jól ismerjék egymást, jól tudjanak egymással együtt dolgozni. Az is fontos, hogy ismerjék egymás szűkebb és tágabb tudásbázisát, magabiztosan tudják egymást ajánlani és egymást projektekbe meghívni. Naiv gondolat, de számomra az ökoszisztéma esetében a közös munka sokkal fontosabb, mint a gyors gazdasági siker. Ennek a látásmódnak elfogadása az első, mert itt mindenképp profit megosztásról és nem ár felfújásról beszélünk, hiszen az nem lesz versenyképes és az egészet megette a fene. 

A cégnévvel komolyan felvállaltátok a laboratóriumot: egy innovatív helyet, ahol a folyamatos kísérletezés mellett mindig új, egyedi dolgok születnek. Ebben látjátok a cég jövőjét? Mennyire lesz még labor a húsz éves Hunify?

A labor szóról nekünk nem a középiskolai kémiaszertár jut eszünkbe: egy laborban magasan képzett, a szakmájuk határait feszegető szakértők dolgoznak, akik nem kísérletezgetnek, hanem célzott megoldásokat keresnek. A Hunify jövőképét abszolút így képzeljük el, szeretnénk minél több szakterületen a csúcson lenni, és ezek integrálásából folyamatos innovációval kiszolgálni a partereinket. A laboratórium a partnereknek üzenet, nekünk jövőkép - ezért hiszek benne, hogy húsz év múlva sem a forma, maximum a tartalom fog átalakulni.

Összes bejegyzés...

Lépjen velünk kapcsolatba!

Egyedi igényeire szabott megoldásokat keres? Szeretne további információkat kapni a szolgáltatásainkról? Töltse ki a kapcsolatfelvételi űrlapot, és kollégáink hamarosan keresni fogják.
Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.