Hunify Laboratories

RÓLUNK

Egyedi készülékek, termékek fejlesztésével foglalkozunk, ami magába foglalja az elektronika tervezést, szoftverfejlesztést és kis szériás készülék gyártást. A készülékek formatervezését és esetleges gépészeti tervezést, partnereink segítségével oldjuk meg. Elektronikai laborunkban a fejlesztett és gyártott készülékek tesztelését és szervizelését is végezzük.

Mérnöki szolgáltatásaink mellett, saját termékeinket is folyamatosan fejlesztjük, melyeket OEM termékekként is értékesítünk. Jelenlegi három ilyen projektünk fut:

  • In-heal – precíziós hőáramlásos vagy konvektív hőátadásos gyógynövény párologtató technológia
  • WaQua – Polcról levehető, felhő alapú vízminőség ellenőrző rendszer
  • HubaCloud – Felhő alapú, kétirányú kommunikációt megvalósító szoftver keretrendszer és elektronika

Történetünk

Hét év közös munka után, egy önálló termékké komolyodó hobbi projekt motivált minket, hogy 2015. év elején, egyesítve hármunk tudását, megalapítsuk a cégünket, a Hunify Laboratories Kft. mérnökirodát. Kezdetben, a fejlesztett termékünk gyártása és támogatása mellett szinte kizárólag start-up cégeknek nyújtottunk mérnöki szolgáltatást. Közülük néhányuk ma is ügyfelünk. Velük sikerült megtapasztalni, hogyan győzzük le a termékfejlesztés és készülékgyártás életciklusának különböző kihívásait.

Fókuszunk ideiglenesen egyedi ipari gépek fejlesztése irányába tolódott, alkatrész-beszállítókkal és gépépítőkkel folytatott több éves együttműködésnek köszönhetően. Projektjeink során széles körben szabványoknak, minőségbiztosítási és tanúsítási rendszereknek való megfelelésről sikerült tapasztalatot szerezni, a biztonság- és üzemkritikus rendszerek vezérlése és mozgásszabályzás mellett. Bár továbbra is előfordulnak, de portfóliónkban ma már egyre kevésbé jellemzők ipari megbízások.

Ma, a készülék- és termékfejlesztési projektjeink látják leginkább hasznát az iparban szerzett tapasztalatunknak. Fontos szempont számunkra a termékek magas minőségű előállítása és a megbízható működés. Kapcsolatunkat az ügyfelekkel a nyitott kommunikáció és a pro-aktív hozzáállás jellemzi. Bízunk benne, hogy a közeljövőben ügyfeleink termékeivel újra és újra átélhetjük a piaci bevezetés és növekedés örömeit és kihívásait.

PROJEKTEK ÉS TERMÉKEK

SZOLGÁLTATÁSOK

Csapat

Referenciáink

Meglévő partnereink mellé várjuk új, kihívásokat kereső ügyfeleinket, akikkel közösen formálhatjuk át a jövőt!
Lépjen velünk kapcsolatba!

Copyright © 2019 – Hunify Laboratories Kft.